Énekesek

Mindeni embernek a lelkében dal van,és a saját lelkét hallja minden dallban,és akinek szép a lelkében az ének,az hallja a mások énekét is szépnek.

SP : Kérlek hogy II - dalszöveg

Szólj rám, hogyha félsz, hogyha elmennél messze
innen az országon túl, csak menjünk el messze,
hisz nem tudjuk lesz-e esély megváltozni, eltávozni
ki lesz mellettünk, hogy ki lesz ellenünk rejtély
egy kép, egy szó nincsen
csak te hisz te és voltál minden kincsem
(minden kincsem, minden kincsem)!
Héj, nézz csak ide, látom, hogy mosolyogsz
a játszótér, a pad az erdőben
csak fekszünk az ágyon és érzem, hogy
mocorogsz mellettem
amit elvettem azt te is tőlem
már fel is nőttem
egy pillanat alatt,
csak egy pillanat maradt az egy év
még csak most érkeztem, de már mennék

[refrén]:

Kérlek ne zavarj össze
kérlek engedj el
kérlek temessük a múltat, engedd el a karom
kérlek érezd, hogy ez nem jó
kérlek ne menj el
kérlek lásd ez mind látszat, ezt így akarom
értsd meg ezt így akarom, hogy ezt így akarom

Szorít a torkom, nehezen lélegzem
tudtam, hogy elfogsz menni, valahogy éreztem
más voltál képeken,
mikor csak mellettem szuszogtál és néztelek
ez a valóság mondd vagy csak képzelet?
érted az óceánt is kettészelem
kettészelem...
minek bókolsz hogyha elmész holnap
minek szólsz, hisz az amit mondasz,
azt nem érzed jónak
te is menj, hisz sok lány elmenekül
te mért nem karolsz át, ha tudod, hogy félsz egyedül,
ha tudod min mész keresztül (keresztül)

[ Refrén ]

Szemedben az enyémet látom mikor nevetsz
ha sírnál csak mosolyt látnék
most kevesebb vagyok? most utálsz vagy szeretsz?
túl a húszon lassan tudom már mért utálsz
és mért szeretsz,
hogy mért utálsz és mért szeretsz, mondd
meg mért?
mért? mért? mért? mért utálsz és mért szeretsz?

[ refrén 2x ]

 

Flowers : Álmodom rólad - dalszöveg

Halkan súgom, mit el kell mondanom,
a sulinak vége, veled nem találkozom.
Jön egy hosszú, forró nyár, hív a napsugár,
a vakáció csupán egy búcsú, semmi más.

Napfény az égen csak neked ragyog,
ha tudom, hogy látlak, olyan boldog vagyok.
Kincsem a szívem, mit neked adok,
mindig elkísér.

Álmodom rólad, ha lemegy a nap,
hallom az éjben a szavaidat.
Buta kis érzés, mi könnyeket ad,
de ennyi pont elég.

Titok a szívemen, ne tudja senki más,
hogy miről mesél, csak ő hallja talán.
Olyan hosszú még a nyár, nem várnak csodák,
a vakáció talán egy búcsú, semmi más.

Napfény az égen csak neked ragyog,
ha tudom, hogy látlak, olyan boldog vagyok.
Kincsem a szívem, mit neked adok,
mindig elkísér.

Álmodom rólad, ha lemegy a nap,
hallom az éjben a szavaidat.
Buta kis érzés, mi könnyeket ad,
de ennyi pont elég.

 

Flowers : Angyal - dalszöveg

1.,
Valaha nem is olyan rég,
Csoda várta az ébredést
Egy amgyal szállt felém,
Szobámba hozta a fényt.
Tüntöklő csoda váramat,
Látja ő is az álmomat
Ma egy kívánság enyém,
És teljesül ma még.

refr.:
Örökbe kérem a mosolyomat
Legyen a Földön mindig tavasz,
Legyen a szívedben örök a nyár
Mindig halljam a szív dalát.
Örökbe kérem a mosolyomat
Legyen a Földön mindig tavasz,
Legyen a szívedben örök a nyár
Mindig halljam a szív dalát.

2.,
Akkor is, hogyha várni kell
Szomorú soha nem leszek,
Tudom mindig szép a nyár
S eljön a szivárvány.
Tüntöklő csoda váramat,
Látja ő is az álmomat
Ma egy kívánság enyém,
És teljesül ma még.

refr.:
Örökbe kérem a mosolyomat
Legyen a Földön mindig tavasz,
Legyen a szívedben örök a nyár
Mindig halljam a szív dalát.
Örökbe kérem a mosolyomat
Legyen a Földön mindig tavasz,
Legyen a szívedben örök a nyár
Mindig halljam a szív dalát.

2x

 

Flowers : Anya - dalszöveg

Heni:
Annyi szépet láttam már
Annyi érzés rám talált
Köszönöm a féltő perceket
Anya kérlek vigyázz rám
Vígasztalj ha nagyon fáj
Ne lássa könnyem senki más

@
Annyi éjjelen örzöd álmomat
Ha beteg aszívem
Könnyed símogat mindig
Vigyázz rám

Refr.:
Legyen áldott minden perced szép
Őrzöm álmod álmodj szép mesét
Anya kérlek légy mindig velem
Soha ne múljon ez a perc

Cint:
Annyi nehéz pillanat
Annyi nehéz gondolat
Nem látom arcodon ha fáj
Ez a dal csak érted szól
A szeretet mi válaszol
Símogat a hangod, oly nyugtató

@ism.

Refr.ism.-->2x

 

Flowers : Békét a földnek - dalszöveg

Eljön a nyár, színesebb az út,
eljön a tél, a földre hó borult,
közelebb hoznak az ünnepek,
a gyertya lángja ég.
Ne bánts ma ,kérlek, senkit,
Ma a lelkedbe néz.

Békét a földnek, élned csak most kell,
fegyverek zajára ébredni miért kell.
Békét a földnek, csoda-országban élhetsz,
tiéd is a föld, közös kincsünk az élet.

Madarak hangja ébred sok reggelen,
simogató a napfény, a száll velem,
elbújik néha a napsugár,
de mindig visszatér.

Ne bánts ma ,kérlek, senkit,
ma a lelkedbe néz.

Békét a földnek, élned csak most kell,
fegyverek zajára ébredni miért kell.
Békét a földnek, csoda-országban élhetsz,
tiéd is a föld, közös kincsünk az élet.

 

Flowers : Figyelj - dalszöveg

Na srácok figyelem,
A startra fel!
Uuu

Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Bátor és kegyetlen,
Ha veszélyben, ha veszélyben a szerelem
Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Elolvadsz ha rádfigyel,
Azonnal a lélegzeted keresed

Uuu

Csak álmodj egy várost
Ha kell
És legyen minden sarkon
Egy nyugis kis hely
Uuu
Legyen egy hatalmas vár
De ne legyen a
Király se király se más

Na startra fel

Csak bulizunk bulizunk bulizunk
És nem lesz vége
Uuu
A jó kislány egy másik útra téved
Uuu
A csendes szürke éveknek már
Vége vége vége vége

Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Bátor és kegyetlen,
Ha veszélyben, ha veszélyben a szerelem
Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Elolvadsz ha rádfigyel,
Azonnal a lélegzeted keresed

Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Bátor és kegyetlen,
Ha veszélyben, ha veszélyben a szerelem
Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Elolvadsz ha rádfigyel,
Azonnal a lélegzeted keresed

Uuu

Egy vadász ha keres talál,
De meglepődve néz,
Majd ha előtted áll
Uuu
Vagány és csinos darab,
De a romantika úgyis csak
Remény marad

Na startra fel

Csak bulizunk bulizunk bulizunk
És nem lesz vége
Uuu
A jó kislány egy másik útra téved
Uuu
A csendes szürke éveknek már
Vége vége vége vége


Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Bátor és kegyetlen,
Ha veszélyben, ha veszélyben a szerelem
Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Elolvadsz ha rádfigyel,
Azonnal a lélegzeted keresed

Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Bátor és kegyetlen,
Ha veszélyben, ha veszélyben a szerelem
Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Elolvadsz ha rádfigyel,
Azonnal a lélegzeted keresed

Csak keresed, keresed, keresed,
Azonnal a lélegzeted keresed
Csak keresed, keresed, keresed,
Azonnal a lélegzeted keresed

Gyere ne parázz

Nem ciki nem ciki nem ciki
Legyél rafkós,
Nem ciki nem ciki nem ciki
Nem ciki nem ciki nem ciki

Uuu

Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Bátor és kegyetlen,
Ha veszélyben, ha veszélyben a szerelem
Ez a kis csaj már nem az ma,
Aki volt akkor régen
Elolvadsz ha rádfigyel,
Azonnal a lélegzeted keresed

 

Flowers : Flowers-Induló - dalszöveg

Csak ránk vár, ragyog a napsugár,
gyere, ne félj, bulira vár a nyár,
ez itt a Flowers, csak neked énekel,
na, gyerünk-gyerünk: a kezeket fel! (2x)

Ez a perc csak rólunk szól,
minden érzés ránk talál,
mosolyogj a szívedből,
ha e dal majd rád talál.
Enged el végre, a bánat most messze száll.

Csak ránk vár, ragyog a napsugár,
gyere, ne félj, bulira vár a nyár,
ez itt a Flowers, csak neked énekel,
na, gyerünk-gyerünk: a kezeket fel! (2x)

Ami volt, az elmúlt már,
csak a mára gondoljál,
ez a dal, mi téged vár,
minden szó majd rád talál.
Enged el végre, a bánat most messze száll.

Csak ránk vár, ragyog a napsugár,
gyere, ne félj, bulira vár a nyár,
ez itt a Flowers, csak neked énekel,
na, gyerünk-gyerünk: a kezeket fel! (2x)

 

Flowers : Gyere és érezd jól magad - dalszöveg

Gyere és érezd jól magad,
mindenki hajnalig mulat,
táncoljuk át az éjszakát,
nem baj, ha össze is dől a ház.

Ha bánat őrzi szívedet és könnyed kicsordul,
gyere, állj közénk és elmúlik ma minden bánatod.
Így az élet könnyebb lehet, csak énekelj velünk,
minden ritmus érted dobban, légy boldog velünk.

Csak egy szó kell, semmi más!

Gyere és érezd jól magad,
mindenki hajnalig mulat,
táncoljuk át az éjszakát,
nem baj, ha össze is dől a ház.

Nem adhatok semmi mást, csak boldog perceket,
könnyek nélkül szebb az élet, csak énekelj velem.
Átmulatva minden percet, sok—sok éjszakát,
legyen e dal az életben egy kedves jó barát.

Csak egy szó kell, semmi más!

Gyere és érezd jól magad,
mindenki hajnalig mulat,
táncoljuk át az éjszakát,
nem baj, ha össze is dől a ház.

 

Flowers : Ha szól a dal - dalszöveg

1.,
Tudod jól, hogy létezik egy kis sziget,
Ahol szebb és boldogabb nem lehet.
Ahol minden álom, ma valóság
Mit kívánnál!

2.,
Ahol minden csillag már csak a tiéd,
Ahol minden fénye a szívedig ér.
Ahol könnycsepp nem járt soha talán
Csak oda vágysz!

refr.:
Ha szól a dal, s a szívedig ér
Bárcsak mindig éreznéd,
Mert tiéd az álmom, és minden szép
Mesém ami elkísér.
Egy csillag volt, mit küldött az ég,
Fénye ránk vigyáz már rég
S ha száll fenn az égen,
Tőle bármit kérhetnék,
Amíg hív a fény.

1.,
Ahol nem ér véget soha talán
Ahol mindig forrón ragyog a nyár.
Ahol táncra hív a hajnali szél
És újra kér!

2.,
Mosoly van mindig arcodon
Vágyaid nem kell mondanod.
Bármit is kér a nyugtalan szív
Az csak a tiéd!

refr.:
2x

Soha ne mondd, hogy vége nincs tovább.
Soha ne mondd, hisz vannak még csodák.
Valahol a szíveden legbelül, tudom, hogy érzed!
Nyitott szemmel álmodom, ooo
végre tudom, hogy így a jó!

refr.:
2x

 

Flowers : Hol az a nyár - dalszöveg

 

Ha elfogyott a türelem, mindegy, míg keresed,
nevetve jobb neked,
ez a dal a szeretet, ah buli van a szíveden,
ne hagyd el önmagad.

Mert így a jó, ha táncolsz, nevetsz,
nem talál rád, rég, ami bánt,
ha könnyed volt a két szemeden,
réges-régen már messze jár.

Hol az a nyár, ha nem is keresed,
mindig a tiéd, ott a szíveden,
ha szomorú a szó, csendes a világ,
szóljon ez a dal, szívből igazán.

Nem kell, hogy várj, na gyere közelebb,
érted szól a dal, köztünk a helyed,
ha szomorú a szó, csendes a világ,
szóljon ez a dal mindig hozzád.

Igazi, ha nevetek, ici-pici szívemen,
nincsen semmi baj,
álmaimat keresem, zene van a szívemen,
minden szó vigasz.

Mert így a jó, ha táncolsz, nevetsz,
nem talál rád, rég, ami bánt,
ha könnyed volt a két szemeden,
réges-régen már messze jár.

Hol az a nyár, ha nem is keresed,
mindig a tiéd, ott a szíveden,
ha szomorú a szó, csendes a világ,
szóljon ez a dal, szívből igazán.

Nem kell, hogy várj, na gyere közelebb,
érted szól a dal, köztünk a helyed,
ha szomorú a szó, csendes a világ,
szóljon ez a dal mindig hozzád.

 

Flowers : Hullj eső - dalszöveg

Jó lenne hallani újra, hogy úgy nevetsz,
felhőtlen boldog a szíved.
Ezernyi álmokat hoz ma az éj neked,
mosolyod űzi a csendet.

Hullj eső, hullj ma minden virágra,
arcának könnyét senki ne lássa,
hullj eső, hullj ma minden virágra,
ne érezd újra, hogy mindenki hiába. (2x)

Lehunyom szemem és érzem,
hogy hív a fény, szívemnek legszebb ajándék.
Rohan a táj velem, bársonyos szél repít,
hozzád is elvisz egy érzés.

Hullj eső, hullj ma minden virágra,
arcának könnyét senki ne lássa,
hullj eső, hullj ma minden virágra,
ne érezd újra, hogy minden hiába. (2x)

 

Flowers : Igazi szerelem - dalszöveg

Csillagos ég volt, szemében tűz volt,
szívemnek mondta, hogy szeret,
tudtam, hogy igaz volt, de mégsem hittem el.

Kezem a kézben, már tőled kérem,
tudja, hogy mit jelent nekem,
érte az álmom küldöm el.

Igazi szerelem, ránk talált végre,
amit keresek, itt van, enyém,
ne legyen, soha ne legyen vége,
csak annyit kérek én. (2x)

Igazi álom, te vagy a párom,
vagyis nem kell más nekem,
vacogunk összebújva, őt el nem engedem.

Egy kicsit fázok, karomba zárom,
tudja, hogy mit jelent nekem,
érte az álom küldöm el.

Igazi szerelem, ránk talált végre,
amit keresek, itt van, enyém,
ne legyen, soha ne legyen vége,
csak annyit kérek én. (2x)

 

Flowers : Ma Egy Dalban Mondom El [ Nagymamánknak ] - dalszöveg



Olyan kevés minden perc, amit veled tölthetek
Olyan kevés minden szó, amit mondhatok neked
Csak érted minden szó, ami a szívemből felel
Mama, ne sírjál, ma egy dalban mondom el


Ref:
Mama, kérlek soha ne menj el, ne hagyj el, kérlek
Majd én vigyázok rád, és örzöm álmod minden éjjel
Ha csak rosszat tettem, bocsáss meg, mert Úgy Szeretlek Téged
Mama kérlek soha ne menj el, ne hagyj el, kérlek


Ugy-e érzel minden szót, ami a szívemből neked
Kérlek, ne sírjál, ma egy dalban mondom el
A szíved óriás, aki nem bánthat sosem
Sok-sok éjszakán értem nem pihen


Ref:
Mama, kérlek soha ne menj el, ne hagyj el, kérlek
Majd én vigyázok rád, és örzöm álmod minden éjjel
Ha csak rosszat tettem, bocsáss meg, mert Úgy Szeretlek Téged
Mama kérlek soha ne menj el, ne hagyj el, kérlek

Mama, kérlek soha ne menj el, ne hagyj el, kérlek
Majd én vigyázok rád, és örzöm álmod minden éjjel
Ha csak rosszat tettem, bocsáss meg, mert Úgy Szeretlek Téged
Mama kérlek soha ne menj el, ne hagyj el, kérlek

 

Flowers : Ne áruld el ma senkinek - dalszöveg

Kérlek, ne áruld el ma senkinek,
hogy hozzád az álmom ma elvezet,
elmeséli minden titkomat,
de többet kérni már nem szabad. (2x)

Tudom, van egy szív , ki mindig szeret,
ha szomorú a perc, ő mindig nevet
eshet az eső és fújhat a szél, ő vár és néz.

Hazafele lassan elfogy az út,
miért érzem magam oly vacakul,
holnap reggel már a suli előtt rám vár.

Kérlek, ne áruld el ma senkinek,
hogy hozzád az álmom ma elvezet,
elmeséli minden titkomat,
de többet kérni már nem szabad. (2x)

Mosolyog és mindig mellettem áll,
kérdezem, de sajnos nincs válasz rá,
darabos a szöveg de értelmet talál.

Idegesen néha másfele néz,
lefelé a lépcsőn félre is lép,
de tudom jól, hogy mindez véletlen csupán.

Kérlek, ne áruld el ma senkinek,
hogy hozzád az álmom ma elvezet,
elmeséli minden titkomat,
de többet kérni már nem szabad. (2x)

 

Flowers : Pa-ra-ram - dalszöveg

Itt vagy most velünk, minden pillanatod csak a miénk
Azt kell hogy érezd, zene az élet
Változz ha úgy akarod, tied már a csillagos ég
Sose kell kérned, buli az élet

Egyszer volt valaha nem is oly régen
Bánat volt szíveden, keserű könnyed
Elmúlt már, messze jár, tűzzük el végleg
Igy a jó, így a szép, énekeld végre


Ref:

Pa-ra-ram, Pa-ra-ram, szóljon az ének
Pa-ra-ram, Pa-ra-ram, sose lesz vége
Amig szól, amig hív, addig nem félek
Ez a dal a tiéd, fogadd el tőlem


Mindenhol ott lehetek, repít az a csodavarázs
Ami csak álom, soha nem bánom
Reggel a napsugarak kopogtak az ablakon át
Ragyog a fénye, boldog a szívem

Ami szép, ami jó, enyém már minden
Nem lehet szomorú soha a könnyem
Ez a dal a tiéd, segíts ha kéred
Ha a szó túl kevés, énekeld végre


Ref:(4x)

 

Flowers : Szent karácsony - dalszöveg

El nem múlhat a nyár igazán, csak a hó fújja szét
A csengő szól és a szívünkbe száll az a dal mi gyermekként
Énekelve egy angyalra vár a világ majd fent az ég
Örzi a láng a csodát amig ég a fény mesél


Ref:

Hideg az éj, és elbújtat mindent a csillogó fehér hó
De legbelül érzed hogy forró a vágy, boldog a szívünk, ma hazatalál
Gyönyörű szép a szeretet ünnepe, érzed ma csak a tiéd
Legyen egy nap amit félt a világ, áldott a fény aki köztünk jár


A fákon csillan a hó, mint egy angyali tánc mosolyra vár
Újra gyermek a szív akit száz csoda hív amit csak ő lát
Az ablakon pihenő sok ezer meseszép jégvirág
Ezüst színű a rét és a szívedben lát csodát


Ref:(2x)

 

Flowers : Szíveddel felelsz - dalszöveg

Ha kell, ha nem, kicsit bolond a világ,
vagy őrült jó és boldog igazán,
nem ér a szó, de tudod, nem is kell,
ha a szíveddel felelsz. (2x)

Itt vagyok végre, hogy láss a szíveddel,
soha nem érlek el,
valaki tudja végre, hogy mit hiszek,
mégse kérhetem.

Ha nem fáj, így van jól,
ami szólít hozzánk még,
mint titkos érintés,
amit érzek, félek el nem érhet.

Ha kell, ha nem, kicsit bolond a világ,
vagy őrült jó és boldog igazán,
nem ér a szó, de tudod, nem is kell,
ha a szíveddel felelsz. (2x)

Hidd el, mit sír halkan az esti szél,
mond egy szép mesét,
behunyt szememben ég a tűz, ami érted ég.

Ha nem fáj, így van jól,
ami érted dobog még,
el nem múlhat már,
azt a szót csak hidd el tőled kérném.

Ha kell, ha nem, kicsit bolond a világ,
vagy őrült jó és boldog igazán,
nem ér a szó, de tudod, nem is kell,
ha a szíveddel felelsz. (2x)

 

Flowers : Ugyanaz a tánc - dalszöveg

Tombol a nyár és újra hív egy tánc
Nem ereszt ez a dal csak te rád vár
Elmondom mit tegyél ha szomorú vagy
Egy dal egy szó segít majd 4x

Felpörget ez a ritmus nincs szabály
Hozzád szól a dalunk mindig vissza vár
Elbúcsúzni soha soha nem fogok
Ahol szól a dal én ott vagyok

Ref.:
Mindenhol ugyanaz a tánc ugyanaz a vágy
Hajtja az a láz csupa zene a világ
Ha mindig szól a dal
Boldog lesz a szíved

Mindenhol ugyanaz a tánc egy ritmusra jár
Újra a világ de soha ne hibázz
Ha újra szól a dal
Mindig csak érted

 

Flowers : Vándormadár - dalszöveg

Heni:
Sokszor elfogy az út bánt a világ
Titokban könnyet ejtesz
Hova sodor a szél
Hív az a vágy emlékek sorra tűnnek
Én is vágyom rád,ahol vannak még csodák

Refr.1:
Vándormadár hova sodor a szél
Oda vigyél ahol kék az ég
Repíts az álmok végtelenén
Kevés a föld hol élhetek én

Refr.2:
Vándormadár hova sodor a szél
Ahol szabad az álom oda vigyél
Ne hulljon könnyem annyi éjszakán
Keresd meg őt,hogy merre jár

Cinti:
Szabad a szíved szabadon élsz
Itt szépnek tűnik minden
Éjszaka csendje úgy ölel át
A remény ébred benned
Én is vágyom rá ahol vannak még csodák

Refr.1;2-->2x

 

Flowers : Volt egy nyár - dalszöveg

Volt egy nyár messze szállt
elrabolta tőllem messze jár
de hívlak még,ő kísért minden éjszakán
csak ennyi volt kis mosoly
mit elfeledni érzem nem tudok
őrzöm én,féltem én,újra kérem én.

Ref.:

Amikor kicsi szíved értem dobogna és rám találna újra
akkor érzem valahol,én is akarom,hogy titokban csókot lopjak.
Ha kicsi szíved értem dobogna és szemedben újra látom
a Hold is mosolyog,én is akarom,hogy titokban csókot lopjak.

Ő sem szólt,de tudtam én
álmaimban mindig visszatér
rámnevet oly könnyedén
átölel mint rég.

Csak úgy szeress,mint senki mást
rólunk szólna minden vallomás
csak féltem én,őrzöm én,újra kérem én.

Ref.:

Amikor kicsi szíved értem dobogna és rám találna újra
akkor érzem valahol,én is akarom,hogy titokban csókot lopjak.
Ha kicsi szíved értem dobogna és szemedben újra látom
a Hold is mosolyog,én is akarom,hogy titokban csókot lopjak.

Amikor kicsi szíved értem dobogna és rám találna újra
akkor érzem valahol,én is akarom,hogy titokban csókot lopjak.
Ha kicsi szíved értem dobogna és szemedben újra látom
a Hold is mosolyog,én is akarom,hogy titokban csókot lopjak.

 

Flowers : Wapp-papp - dalszöveg

Refr.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp ó jeee.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp ó jeee.


Nekem az a kegyelem, ha túl hangos a dal, csak szólj még
A maximumot szeretem, jobban húz a dal, csak játsz még
Ha valami fáj,akkor is élni kell,mért ne hinnéd hogy jobb lehet
Csak játsz tovább ahogy jó neked, csak így lehet, csakis így szép.


Refr.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp ó jeee.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp ó jeee.


Ha nincs tovább, lépj mert lépni kell, hol a szándék
Csak arra vársz, valaki kezdje már, ez egy játék
Ha valami fáj, akkor is élni kell, mért ne hinnéd hogy jobb lehet
Csak játsz tovább ahogy jó neked, csak így lehet, csakis így szép.


Refr.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp ó jeee.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp ó jeee.


Gyere velünk,hóuou je ie, gyere velünk, hóu je ie
Gyere velünk,hóuou je ie, gyere velünk, hóu je ie
Gyere velünk,hóuou je ie, gyere velünk, hóu je ie
Gyere velünk,hóuou je ie, gyere velünk, hóu je ie.


Refr.
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp, ó jeee
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp, ó jeee
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp, ó jeee
Wapp-papp ó je, tűrürürü wapp-papp, ó jeee.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 31
Össz.: 10 292

Látogatottság növelés
Oldal: Karaoke
Énekesek - © 2008 - 2024 - szilviaszilva.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »